Berényi Csaba

Szoktam mondani, hogy “Egy bemutatkozás során nem is olyan régen még mindenki úgy kezdte, ezerkilencszáz…, hát én is. 1967-ben egy esős Medárd …

Bitai Orsolya

Budapesten születtem és Budapesten élek. Gyerekkorom óta imádom a természetet, főleg az erdőket, ahol feltöltődöm energiával és megfeledkezem minden gondomról-bajomról. 4,5 éve …

Botond Ádám dr.

1987-ben születtem, Budapesten. Úgy gondolom, egykori börzsönyi nyaralónknak köszönhetem, hogy mindig is érdekelt az élővilág. Gyermekkoromban a családom igyekezett minden lehetőséget megragadni, …

Csótai László

1967. decemberében láttam meg a napvilágot Miskolcon. Ott nőttem fel és kezdtem el felnőtt életemet a családommal. Majd  egy döntés alapján elköltöztünk …

Fülöp Bálint

1983-ban születtem Mosonmagyaróváron, 2008-ig a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben éltem, azóta Németországban.A természet már gyerekkoromnak része volt, előbb horgásztam majd ismerősök által vadászatokra …

Födő Szilárd

1970 – ben születtem Nagykanizsán, jelenleg is itt élek és dolgozom. A fotózás alapjait magamtól, könyvekből sajátítottam el, később tapasztalt fotós barátok …

Gregor Viktor

Gregor Viktor vagyok, 1990-ben születtem Szolnokon. Gyermekkoromban édesapámmal sok időt töltöttünk a Tisza partján, már ekkor lenyűgözött a természet körforgása és sokszínűsége. Természetfotózással …

Hogya István

1983.01.06.-án születtem Miskolcon. A szüleimmel és az öcsémmel Hernádnémetiben nevelkedtem és a szakközépiskolás évek végéig itt is éltem. Mondanom sem kell, hogy …

Kalmár Lajos Gábor

Várpalotán születtem 1974. november 8.-án. Születésem óta Berhidán élek, ide köt a munkám, itt élek feleségemmel és három lányommal. Gyerekkorom óta foglalkoztat …