Németh Bálint

1996.08.16-án, Szombathelyen születtem, ahol alap és középfokú tanulmányaimat is végeztem. Jelenleg a Soproni Egyetem V. éves erdőmérnök hallgatója vagyok. Magamat amatőr természetfotós-előadónak tartom.

Barátságom a természettel ifjú korom ellenére régi keletű. Mindig is érdekeltek környezetünk élőlényei, főként az erdők-rétek madarai, rovarjai. Sokáig csak megfigyeltem, esetleg lerajzoltam őket, illetve amit láthattam belőlük. Nagyjából 12 éves lehettem, amikor édesanyám kis digitális fényképezőgépével nekiálltam kattintgatni. Teljesen autodidakta módon, lelkesen, de csupán amatőr módon fotóztam amit csak értem.

Idővel, ahogyan a háttértudásom, fajismeretem gyarapodott megcéloztam a nehezebb témákat, növényeket, állatokat egyaránt. Szépen lassan szakkönyvek és internetes cikkek segítségével elsajátítottam a fél-automata, majd a teljesen manuális fotózás alapjait. Innentől már azt fotóztam, amit én láttam, s nem pedig azt, amit a fényképezőgépem. Ezzel a tanulási folyamattal párhuzamosan, családom segítségével megvásárolhattam az első tükörreflexes fényképezőgépem, egy Nikon D90-es modellt, ez jelentette számomra az első igazi mérföldkövet.

Számomra a fotózás már jóval több, mint egy hobbi, inkább életérzésnek mondanám. Egy olyan kikapcsolódási lehetőség, amely egyedülálló és elengedhetetlen a mindennapjaimhoz. Azonban pár éve már nem csak a magam örömére fotózom. Igyekszem az embereknek, főleg a fiatalabb korosztályoknak megmutatni azt, hogy mit rejt a közeli erdő, vagy éppen mi lapul a város melletti mezőn. Amellett, hogy immár számos alkalommal beszélhettem hőn szeretett hobbimról, fotóimról és azok készülési körülményeiről felnőtteknek is, kedvencem az, amikor gyerekekkel foglalkozhatok. Az elmúlt öt évben egyre többször tarthattam előadást a természetfotózásról általános- és középiskolás diákoknak, táborokban, vagy éppen az iskolában.  Nagyon fontosnak tartom, hogy a most felcseperedő korosztályok minél több ízelítőt kaphassanak ebből a csodálatos – (idővel) számukra is elérhető – világból, a természetfotózásból.
Kedvencem a nagyvadak cserkelése, szinte csak így fotózom. Ez gyakran fáradtságos, sportos cselekménysorozatot kíván tőlem, melyhez, ha kellően alázatosan állunk hozzá, idővel a szerencse is mellénk szegődhet. Mozgáskörzetem főként lakóhelyem környéke, Vas megye. A legnagyobb elismerésemnek azt tartom, hogy csupán egy napi ismeretség után, a képeimet látva meghívtak Namíbiába fotózni. Nagyon sokat köszönhetek családomnak a folyamatos támogatásukért.